Nem tervezek terjengős bejegyzést, voltaképpen a most következők nem feszítenék szét egy facebook-bejegyzés kereteit, azonban a csalódottságom, és a felháborodottságom mértéke akkora, hogy úgy éreztem, megérdemli a téma, hogy a blog kövébe legyen vésődve, örökké lobogó felkiáltójel gyanánt, az utókor számára.

Az Amerikai Álom mostanra elég sok nyúlványával ért el kis hazánkba, bőven van lehetőségünk belekóstolni úgy átvitt, mint konkrét értelemben is.
Többnyire hitvány, ámde brutálisan túlárazott, és túlértékelt dolgokra kell gondolni, mint pl az Apple, a Levi's, az új Ford Mustang, a McDonald's, a Häagen-Dazs, az Oreo, a corn-flakes, a bagel, a donut, vagy akár olyan szimpla dolog, mint a Coke.
Jól illik ebbe a sorba a Pringles is, amit - legalábbis a filmek, sorozatok tanulsága szerint - az amcsi átlagember olyan természetességgel és gyakorisággal töm magába, mint a magyar a pirított tökmagot, vagy a Nógrádi Ropogóst.

A bakancslistámon szereplő tétel az EB előtt, a Csíkosban járva aktiválódott. Két hengernyi chipset adtak 599Ft-os darabáron, ami nyilván még így is agybeteg módon magas, főleg az amúgy sem olcsó, megszokott európai (=lengyel) chipsek 4-500Ft-os árához képest, viszont a Pringles átlagos áránál (799Ft) kedvezőbb.
Egy paprikás, és egy sour cream+onion-os ízű került a kosaramba.

Már maga a csomagolás is prémium gondoskodást és minőségbiztosítást ígér: a kemény henger, és a visszazárható tető (mert hát ki is bírna egyszerre elfogyasztani ennyi rengeteg sok rágcsálnivalót?) biztosítja a törésmentességet, és az aromatartást.

Az első csalódás felbontáskor ért: a henger felső 5cm-e levegő. Persze keserű pofáraesések tarkítják annak az életútját, aki a chipstől a csomagolását hézagmentesen kitöltő beltartalmat (vagy netán hosszú, szívbetegségektől mentes életet) remél. Jómagam is elfogadtam a zacskós kiszerelés indokolatlanul sok "védőgázát" a krumpli körül; de mi indokolja mindezt egy zárt, merev cső esetén?

A chipsek ráadásul oldalirányban sem feszülnek rá a dobozra, udvariasan fogalmazva sem.

Viszont az esztétikumra, a gusztusosságra nem lehetett panasz: az elvárásaimnak megfelelően minden egyes chips ugyanakkora (és nagy), hibátlan, kissé hullámos, enyhén ovális egész.

Ez a gyanúsan szabályos forma egy olyan, gyalázatosság határait súroló, kevéssé ismert dologra ad magyarázatot, amire csak kb a harmadik falat elropogtatása után jöttem rá.
Hölgyeim és uraim, a Pringles bizony krumpliszirom. És NEM pedig hibátlan krumplikból, nagy gondossággal szelt és sütött, vékonyka chips.
A keményítőipar magas rosttartalmú melléktermékét, a potyadékot, a hibásat fogják, finomra őrlik, víztelenítik, némileg megpuffasztják (=extrudálják), és forró olajgőzzel egy futószalagon készre sütik. Az eljárás, és a végeredmény is jobban emlékeztet a papírgyártás korai évszázadaira, mint a megszokott csemegére.

Hol itt a magas minőség, a prémium kényeztetés??

Talán az ízben?
Ott biztos nem. A sour cream+onionosnak enyhe kartonpapír-íze volt, se tejföl (tejszín?), se hagyma. A paprikás kicsivel ízesebb volt, de a legprimkóbb Chio is köröket ver rá.

A helyzet az, hogy amíg a Pringles Emily Ratajkowskit ígéri, addig csupán az idős Pamela Andersont nyújtja.

Soha ne vegyetek ilyet. Össze fog törni egy álmotok.

0/10