Szeretném lecsillapítani az izgatott tömegeket: a blog természetesen nem halt éhen, csupán fogyókúrázik.
Ennek az oka főleg a lustaságomban keresendő, illetve abban, hogy a kiskertnek hála elég sok mostanság az idényzöldség-gyümölcs, úgyhogy bolond, aki (sír egy lány után) ilyenkor bolti szemetet vásárol. Persze, én is megteszem majd, ezután. Is.

Chio Salsa de Janeiro

Hála a magasságos Atyaúristennek, az emberi emlékezet legnívótlanabb focivébéje véget ért, és vele együtt hamarosan le fog csengeni a "Braziliával/focivébével mindent el lehet adni" őrület is. Viszont (legalább) egy olyan idénytermék azért biztosan akadt, amit vélhetően nem egyedül fogok sajnálni, amiért a feledésbe merül majdan.


(A fénykép minőségéért nem győzök elégszer elnézést kérni. Lesznek még ilyenek, előre szólok.)

Jó, persze, tudjuk, hogy chipset (ez nem egy számítógépes kifejezés? tényleg, ezt mikor magyarítjuk már, mint pl a "szoftver" szót? legyen mondjuk: csipsz... na jó, ez még korai, belátom) csak a hülye vesz, mivel ízesített levegő arany áron, ráadásul az a kevés része, ami éppen nem levegő, az is értéktelen, egészségtelen, és impotenciát okoz.
A jelenlegi nálunk erre nem is túl nagy a csáberő, a piacot szépen felosztotta és lefedte a Lay's és a Chio. Egyik kutya, másik eb (lásd még: Coke vs Pepsi), különösebben érdekfeszítőt nem szoktak kínálni.

Ez a mostani kiadás ellenben üdítő kivétel, ugyanis a paradicsomos-paprikás fűszerezés meglepő módon a Zweifel Chips Provence-i fűszerezésű zsenialitását idézi. Emlékszik még valaki a korai '90-es évek legjobb, hazánkban elérhető chipsgyártójára? Sajnos ők voltak a legkisebb harmadik, akik végül kiszorulni kényszerültek.

A Chio alkotásának csak a neve és a csomagolása gagyi, méretre átlagos, azaz nem erőspaprikás, inkább paprikás.
Illatra és ízre is finom, de az utóbbit már mondtam.
Árban valahol a 290-330 ft-os sávon belül mozog, bízzunk benne, hogy a VB elmúltával jelentős leakciózásoknak lesz a célpontja.

9/10, ami majdnem tökéletes, tízest csak a már említett provance-i, és a másik Zweifel, a pizzás érdemel(ne).

Fenyő vajas keksz (tej-vagy étcsokis)

Újra a múltba révedek: valaki van már olyan öreg, mint én, és emlékszik a Mese kekszre? Aminek a dobozán, hátul egy zsiráf volt (ki tudja, milyen okból)? Na, a Fenyő saját márkás cucca a lefektetett alapokból építkezik tovább.


(Előre szóltam.)

És, azt lehet mondani, hogy nagyon is jól. Nincs viszonyítási alapom, azaz nem tudom, hogy a "márkás" termék mennyiben jobb, több, vagy más, de ezek a saját márkások karcolják a tökéletest.

A tészta nem szétmállós, nem kemény, illatos, és meglepő módon önmagában, a csokiréteg leharapdálása után is nagyon finom. A csoki nem olvadós, nem ragadós még 25 fok fölött sem (=nem, vagy csak kis részben tortabevonó), az ét fekete és roppanós, a tej értelemszerűen lágyabb.
Egy keksz méretre elég kiadós, egy 5 év alatti gyereknek bőven elég nasi, és talán hat (vagy nyolc?) akad belőle egy dobozban.
A keksz mindkét oldala esztétikus, ami fontos, mert táplálkozáskor minden érzékszervünkkel kell befogadnunk az ételt.

A drágábbik (az ét) sincs 300 ft, a tej és közte valami 20ft az eltérés, szóval teljesen szimpatikus árképzés, főleg, ha összevetjük pl azzal, hogy ugyanennyi pénzből négy saját márkás rudit is éppen csak tudunk venni.
De egyébként szerintem kár a drágábbikat választani, mivel a tejcsokis ugyanolyan jó, mint az ét.

10/10