Ha van étel, amit nem kell bemutatni, az a lángos. Nem tartom magam valami kifinomult gasztro-szomeliének, aki határozott különbségeket tud kimutatni lángos és lángos között, úgyhogy ez a bejegyzés igazából általánosságban nézve is értelmezhető, de azért tegyük hozzá a rend kedvéért, hogy konkrétan egy friss élményemre épül. Ez az élmény pedig reprodukálható a Flórián téri aluljáróban. (Az északi vége felé, a lángososnál.)

A magyar ember szereti a lángost. A lángos gyorsan megvan, finom, laktató, és relatív olcsó. Otthon nem éri meg készíteni, mert sok olajat igényel, bebüdösíti a lakást, és nem érdemes kettőnek nekiállni - viszont mekkora család kell ahhoz, hogy elfogyjon 10 darab, mondjuk? Ráadásul a lángos tipikusan az az étel, ami csak, és kizárólag frissen, forrón jó. Hallott már valaki mikrózott lángosról? Ugye nem? Jobb is.

A magyar ember továbbá nem differenciál, ha lángosról van szó: mind az öt étkezést tökéletesen abszolválni tudja egy lángossal (nyilván nem ugyanaznap ötször, hanem bármelyiket az ötből...).

Ezeket felismerve, mondhatni, erre építve nyitott meg a lángosos az aluljáróban. A hatás nem maradt el: a közepesen hosszú sor gyakorlatilag nyitástól zárásig konstans; nem tudományos alaposságú eye-testem alapján két péksüteményest, egy gyroszost, és két kocsmát rántott a csődbe ez a gyorsétkezési alternatíva.

Ami figyelemreméltó annak tudatában, hogy 100m-re innen, az Óbudai piac sarkában kb 50 éve üzemel egy lángosos, nem csekélyebb népszerűséggel.

Bár lángosból van egypúpu, kétpúpu, és száz, én többnyire a tradicionális, Balatoni nyarakat felidéző ízkombinációkat részesítem előnyben. Fokhagymás-sós, esetleg sajtos-tejfölös.
Előbbi ehelyt sima fantázianéven fut, és persze a kalandvágyók kísérletezgethetnek különféle káposztás, mexikói, és egyéb variációkkal is.

Árban a lángos a vállalható kaja kategóriája: 350-től a határ a csillagos ég, talán a legextrább verzió 750 körül áll meg. (Szinte várom a hamburgeres lángost, két sima között három hambihús, csalamádé, kecsup-mustár - de nem akarok tippeket adni.)

Nosztalgikus próbám során a sajtos-tejfölösre tettem le a voksom, az eladó öreglány megkérdezte, fokhagyma mehet-e rá, naná, hogy mehetett.

Hogy milyen egy jó lángos?
- Nem nyers, nem széttöredezettre sütött: ez állagra tökéletes volt
- Nem úszik az olajban: megfelelő olajozottság
- Nem avas, vagy állott, égett szagú: ez is rendben volt
- Gazdagon feltétezett: a fokhagyma erős volt, csípős, és a tejtermék-rétegen is átütött; tejfölböl saccra két decit, reszelt trappistából negyed kilót kaptam
- Nagy: ez elég nagy volt, de szerencsére nem annyira nagy, hogy ne lehessen fogni, elhajoljon, szétessen. A formatervet a kissé hosszított ovális névvel lehetne legjobban leírni
- Nem sós, nem sótlan: erre sem volt panasz
- Rendelkezik megfelelő mennyiségű szalvétával: check
- Friss: azt nem állítom, hogy előttem kapták ki az olajból, de hogy öt percnél régebb óta nem pihent a melegentartó rekeszben, az is biztos.

Jót ettem, és jól laktam, mindezt cca 500 forintból. Mi ez, ha nem jó biznisz?

10/10