Bélpokol

A tegnapi nap úgy alakult, hogy a Moszkván jártam, gondoltam beugrok meglátogatni rég nem látott haverom, és ha már ugyanabban a házban van életem harmadik "meghatározó" ázsiai étterme, akkor egyúttal meg is ebédelek.
Így gyakorlatilag egész héten fullba nyomtam a (kretént) kínait, a Gasztoenetrológiai Szövetség ajánlásával.
A hely a széna téri távolsági buszpályaudvartól a Duna felé esik, balra az első házban. Ha egy akármilyen vállalkozás legalább a huszadik évét tapossa, az ember elgondolkozik, vajon mennyire volt jó ötlet azt "Új Shanghai Kínai Gyorsbüfének" elnevezni.

Bár a büfé vendégtere alig valamivel kisebb, mint az a billentyűzet, amin írom ezt a bejegyzést, még ezt a nevetségesen kis helyet is sikerült rosszul beosztani: öt leülési lehetőség van, ebből egy egyszemélyes, egy kétszemélyes, és három sokszemélyes asztalsor - na, utóbbi az, ahol kényelmesen max két ember tud egymás mellé leülni, viszont a belteret tökéletesen kitölti. Hétköznap kora délután volt, a vendégáramlás folyamatos, ami nem rossz cégér, ismerve a környék vendéglátóhely-bőségét.

A kétezres évek elején a közeli Csaba utcában dolgoztam, délidőben zabálni vagy a moszkvás görög gyroszosba jártunk, vagy ide. Itt mélyedtem el igazán komolyabban az ázsiai konyhaművészet magyarra adaptált fogásaiba, és lehet azt mondani, hogy itt kedveltem meg magát a műfajt.
Az elszakíthatatlan románcom a bambuszrügyes-gombás csirkével is itt kezdődött. Mint említettem, a kétezres évek legelejét írjuk, a Hatóság, meg a Hivatal még nem érezte úgy, hogy mindenbe bele kell ütnie az orrát. Ekkoriban még eredeti shitake-gombát tettek a vizsgált ételbe, ami egészen érdekes módon bizsergette, zsibbasztotta az ember szájpadlását, nyelvét. Utóbb valamelyik okos csinovnyik kiderítette, hogy ezt a hatást egy enyhe idegméreg okozza, így egy tollvonással betiltotta ezt a hozzávalót (azóta a szelídített, méregmentes, és ízetlen változatával helyettesítik mindenhol).
De akkoriban még az átlagmagyar kapszaicin-komfortszintjét se lőtték be a sárgák pontosan, így az itt forgalmazott szecsuáni szabályosan leizzasztotta az embert, még télen is, annyira bitang erős volt. Akkoriban nem volt még tíz ételből hét "kicsi csípős", csak max kettő, de az erős volt böcsülettel.

No, ezek az idők azok, amik sajnos elteltek. Kevés dolog állandó - ahogy ennek a büfének a tulajdonosa-szakácsa sem volt az, idővel itt is menedzsment-és személyzetváltás történt. A következmények kevésbé voltak drámaiak, mint a nemrég bemutatott rákosszentmihályi büfében; inkább csak kissé belesüppedt a kínálat minősége a kényelmes átlagba.

Visszatérve a jelenbe, a falon egy büszke oklevél hírdeti: az akárkik szavazása szerint 2013 legjobb sült csirkéjét (kínai büfé kategória) itt készítik. Sajnos nem tudtam dekódolni, hogy ez az étel mandamagyarra lefordítva melyik lehet, talán az illatos-omlós, vagy talán más? Ki tudja, de nem is igazán mozgatott. Én ide bambuszrügyes-gombásért jövök, és slussz.

Ettem persze levest is: csónakkanál van, méret-íz-illat-állag-hőfok megfelelő, tenyérnyi rántotta-szeletekkel találkoztam, eszerint előző nap kicsit sok felvert tojás maradt. Az átlagosnál jobb leves volt ez.
A rügyes-gombás kaja alatti rizs kevésnek tűnt, de összekutyulva kiadta valódi térfogatát. A rizs kissé pergősebb volt annál, mint ami számomra az optimális, de nem zavaróan száraz, vagy ilyesmi.
A szósz ízletes volt, hozta ennek az ételnek a jellegzetes aromáját, tömve volt tisztességes húsdarabkákkal, de sajnos se "bambuszrügyből", se gombából nem jutott a tányéromba 2-3 darabnál több, kockázott káposztalevélből és sárgarépa-lemezkékből annál több.
TAO ital nem volt, de nem is baj, mert valahogy mostanában csak vegyszerízűeket sikerül kifognom. Gyömbért ittam helyette, aminek nem örültem, mert gyűlölöm a szénsavat, és így aztán rázogathattam, mint egy rossz mutogatós a cerkát.

Ha tíz évvel ezelőtt kérdeztek, akkor azt mondom, ez a hely 9/10, de ma már sajnos nem több, mint egy jó iparosnál valamivel jobbat nyújtó kajálda: 6/10.