Bélpokol

Sok szeretettel üdvözlöm a nagyérdemű Olvasót az internet rövid történelmének hatvanmilliomodik gasztro-blogján.
Hogy ez miért jobb, mint a többi? Egyrészt azért, mert én írom. Másrészt meg azért, mert itt olyan "ételeket" fogok bemutatni, amik nemhogy nem a felső tízezer, de még a szűk értelemben vett középosztály asztalára sem kerülnének fel, legalábbis normális esetben.
A legtöbb gasztroblogon állandó szereplő a következő stílusú komment: "Hüülyék vagytok, xezer ft ennyi kajáért?! Én ennyi pénzből veszek négy kiló kenyeret, egy rúd párizsit, és jóllakok belőle egy héten keresztül, napjában háromszor". Itt ilyesmi nem lesz. Én ugyanis olcsó kenyeret eszek, szar párizsival. Erre telik. Erre, és internetre.
Na, erről szól tehát ez a blog.

Ha valaki még mindig nincs képben, annak álljon itt sorvezető gyanánt ezen blog: junkfood.blogol.hu Amennyire én tudom, egyik napról a másikra, jogutód nélkül szűnt meg, kár érte.

Hitvány ételeimet többnyire három forrásból szerzem be, az élelmiszerek fellelhetőségét igyekszem jelezni is. Mivel a majdani hatalmas olvasottságom következményeként nem kívánok se pereskedni, se folyamatosan magyarázkodni különféle multikkal/multiknak, ezért most, itt, először és utoljára, nevesítem őket.

Leggyakrabban Tesco-ba járok. Ott érdemes figyelni az alsó polcokat, és az egységárakat. Sokszor nem a value éri meg legjobban. Árban nem a legerősebbek, de sokféle, és sokfajta "lesárgacímkézett" terméket lehet náluk találni, érdemes a vásárlást ezek átvizsgálásával kezdeni. A blogban a továbbiakban nevezzük őket "Csíkos"-nak.
Az Auchan sajnos helyileg kiesik, pedig árban és kínálatban szerintem az a legjobb. Nagy leértékelésekre ezesetben nem kell számítani; van ugyan "Diszkont Pont"-juk, de az itt kapható termékeknél minden esetben találni olcsóbbat és jobbat az áruház tematikus részein. A blogban "Madár"-ként hivatkozok rájuk.
A harmadik célpont az Interspar. Igazából semmi nem szól mellette azon kívül, hogy az ablakból rálátok, és van Supershop kártyám. Néha azért vannak jó dolgok, el kell tudni csípni. Mint "Fenyő", vagy "InterFenyő" fog felbukkanni.

Az ételek bemutatása - nyilván, a téma jellegéből adódóan - a lehető legszubjektívabb lesz. Rólam tudni kell (nem kell, de elmondom), hogy egy nagydarab, állandóan a túlsúlya miatt nyafogó, anyuka egy szem kisfia vagyok/voltam, ennélfogva szeretem a hasamat, a jó ízeket, a böcsületes házikosztot. Viszont voltam kollégista is, nem is rövid ideig, laktam vidéki szállásokon évekig a munkám révén, és évtizedes távlatban voltam agglegény is. Szóval elég sokmindent bevesz a gyomrom - főleg, hogy tehetős, na az viszont nem voltam sosem.
Főzni tudok annyira, vagy talán jobban is, mint amennyire egy férfinek kell.

Az egyes termékek bemutatásakor törekszem az ár/érték/mennyiség hármasát fókuszba állítani, fűszerezve(!) némi privát véleménnyel, ízről, illatról, állagról, csomagolásról.
Mivel ez egy vizuális műfaj, igyekszem a legtöbbször valami fényképet is mellékelni, ezek főleg a kiváló okostelefonommal készültek, szóval ne számítsatok semmi nagy dologra (ja, igen: tegeződni fogunk, szevasztok).

Minden bejegyzést egy pontszámos értékelés zár le, a skála 10-es. Nem lesznek 8 és fél jellegű pontszámok; azt vallom, hogy akinek nem elég tíz szám a véleménye érzékeltetéséhez, az használjon 100-as skálát. Nekem elég a tíz.

Tervezem továbbá, hogy a blogon helyt adok étteremkritikának is. Itt azonban egyetlen területen lesz a fókusz: a kínai büféken.
Be kell valljam: én szeretem a "kínai" kaját. Olcsó és finom, meleg, leülsz hozzá, nem kell mosogatni, van benne szénhidrát, hús, zöldség, na-glutamát, mi kellhet még a szervezetnek? Max az Oishi tea. Ja, de az is van.
Előrebocsájtom, hogy lesz pár dolog, amivel nyíltan és felvállaltan nem fogok foglalkozni. Ezek:
- A hely neve. De most komolyan: nem mindegy, hogy az aktuális kajálda a vörös, sárkány, tavasz, ízletes, és Sanghai szavak milyen véletlenszerű kombinációjából lett összerakva? Úgysem jegyzi meg senki; ami érdekes, és amit le is írok, az az, hogy hol van.
- Az üzemeltetők etnikai hovatartozása. Kit érdekel, hogy amit egymással üvöltözve kommunikálnak, és amiből egy mukkot sem értek, az kínai, vietnámi, koreai, vagy netán japán? Sárga-sárga, kész, ahol van szecsuáni csirke, az a köznyelvben úgyis kínai büfé, ennyi.
- A hely belsőépítészeti kialakítása és hangulata. Erről sincs mit beszélni; arany-sárga giccsparádé, sárkányok, cseresznyefák, kacagó Buddha, súlyosbító körülményként a hangszóróból áradó pekingi Sláger rádió. Ocsmány, de kit izgat; belenyomod a fejed a tányérba, és eszel. Azért mentél, nem nézelődni.
- Kiszolgálás. A "mennyire csinos a felszolgáló csaj" kérdésnek ebben az esetben semmi létjogosultsága nincs. Az ázsiai nőknek tömbtestük (=fej-nyak-felsőtest-alsótest egy tökéletes hengert alkot, bármiféle kitüremkedés vagy behorpadás nélkül) és ellenszenves, gyűlölködő állatfejük van (tisztelet a ritka kivételnek, őket nyilván külön meg fogom említeni). Amúgy meg mind kedves és mosolygós, sőt, olyan is akad, akinek nem lóg bele a hüvelykujja a tányérba.
- Árképzés. Ez kicsit olyan, mint a gyros áráról beszélgetni. Az 550-750; a kínai meg ugyanez. Aki egy kínaiban nem tud jóllakni 1100 ft-ból (erős-savanyú leves, nagy ádág főétel sima rizzsel, Oishi tea), az azonnal menjen ki az üzletből, mert akkor véletlenül egy sushi étterembe tért be.

Pár kiegészítés a kínai büfékhez:
- Csípős-savanyú leves. Ez az, amit a tegnapi maradékból, keményítőből, és vízből csinálnak, viszont baromi olcsó, kiadós, és nem is túl rossz. Ez az, amit mindig venni/enni kell, és egyben jó lakmuszpapírja is az egész hely nívójának. Fontos mellette szóló további érv, hogy ilyen mókás, csónakszerű kanalat adnak hozzá. :)
- Bambuszrügyes-gombás csirke. Ez mindenhol kapható, tehát ez jó összehasonlítási alap, ráadásul finom is. Én a fagylaltozókat a csokifagyiuk alapján kategorizálom, az az elméletem ugyanis, hogy ahol a csokifagyi, a világ legegyszerűbb fagyija jó, ott a csicsás, bonyolult, extra ízek is jók. Ez a kínainál a bambuszrügyes-gombás.
- A kínai büfékben csirkehúst árulnak. Pont. A közkeletű jópofasággal szemben nem patkányt, nem aranyhörcsögöt, nem macskát, nem kutyát. (Ezeket az ínyencségeket egy átlagos ázsiai nem a vendégnek, hanem a családjának tálalná fel.) Amiképpen nem árulnak kacsát sem, marhát sem, disznót sem. A kínaiban kapható hús az ún.: csirkehátszín. A csirke bontásakor visszamaradó húsos farhátról, a bordák és a bőr közül, a mellcsont körül, és egyéb, nagyüzemileg nehezen elérhető helyeken otthagyott ficni húsokat vadásszák össze. Ezért nem nagyobb egy kínais "mellehús-darab" egy átlagos ujjpercnél.
Az ázsiai konyha a rövid ideig tartó, magas hőkezelés eszközével operál. Ebbe se a marha, se a sertés, se a kacsa nem passzol bele. A "marhahús" a csirkehátszín egy napig, sötét szójaszószban történő párolása utáni, enyhén nyers állagúra való megsütésével készül. A "kacsahús" a porcos, csontos, bőrös csirkehárszín-darabok fél napig való szójaszószos pácolásával állítódik elő. "Sertéshús" csak darálthúsos golyók formáljában létezik, ezek alapanyaga természetesen darált csirkehúsnyesedék.
- Sima rizs. Ez fontos, így kell mondani: "sima" rizs. A kínais krumpli nyers főtt krumpli, 10mp-re a fritőzbe engedve, nem kell. A tészta jó, de lehetetlen enni, és a takonyszósz összekeni az ember arcát. A tojásos rizs értelmetlen, mivel tojás és zöldségek vannak benne, viszont ugyanezeket a zöldségeket megkapom a "feltétben" is. Minek fizessek tehát a menüáron túl plusz 50-100(!) ft-ot valamiért, ami nem is jó? Viszont még egyszer mondom: ha egy kínai büfésnek azt mondjuk: xy-t kérek rizzsel, akkor tojásrizst fog lapátolni. Rizs=tojásos rizs. Sima rizs=rizs.

Fontos figyelmeztetés!

A környezetemben többek szerint érdekes, és kellemes humorom van, igyekszem ebből a blogon minél többet megmutatni. Lehet, hogy eddig, és ezen túl minden poén volt és lesz, de a most következő pár sor halálosan komoly.

- A blogban bemutatott ételek többsége azért került terítékre(!), mert olcsó és laktató kaják. Minőségükben, úgy tápanyag, vitamin, nyomelem, fehérje, és egyéb tartalmukat tekintve viszont többségükben nem ajánlottak!
- Aki teheti, ne vásároljon multiban. Kenyeret, tojást, zöldséget, gyümölcsöt, húst, sajtot, tésztát, felvágottat, szinte mindent meg lehet kapni állandó, vagy hétvégi piacokon. Támogasd a hazait, a kistermelőt! Egészségesebb, és frissebb ételekhez juthatsz hozzá.
- Ha csóró vagy, főzz otthon! Minél kevesebb kész, vagy félkész ételt vásárolsz, annál kevesebb szart eszel, és annál többet spórolhatsz. A legtöbb házikoszt hamar megvan, nem túl bonyolult, és kevesebből kijön, mint a bolti.
- Sokat fogok viccelődni az aromákkal, mesterséges színezékekkel, ízfokozókkal, édesítőszerekkel, tartósítószerekkel, állományjavítókkal. Jobbára kínomban. Próbáld ezeket elkerülni! Nagyjából helytálló ökölszabály: minél több az E-szám, annál kevésbé ajánlott az étel.

Kommentelni lehet, sőt, örvendetes. Túl szigorú moderációt nem tervezek, nyilván aki ide akar hányni (és nem a bemutatott kajáktól), vagy valamit reklámozni szeretne, azt előre megkérem, hogy ne tegye.

Szabadkozok is előre egy keveset: a blog ötlete kb tavaly (2013) nyarától érlelődik bennem, egy jó adag kép, és rövid, pár soros emlékeztető össze is gyűlt mostanra. Az első időszakban tapasztalható viszonylagos bejegyzés-dömping ennek lesz köszönhető. Egyben a termékek aktualitásáért sajnos nem tudok garanciát vállalni.
A dizájn is lesz még a mostani alapsablonnál kreatívabb, de emiatt már nem akartam, hogy további csúszást szenvedjenek a dolgok.

Milyen más modorossággal is zárhatnám le ezt a hosszúra nyúlt bevezetőt, mint:
A bejegyzések fogyasztásához mindenkinek jó étvágyat kívánok!