Elöljáróban szeretnék gyorsan eloszlatni néhány, a cím láttán esetleg felhorgadó félreértést.

 - Bár életem során sikerült elég mélyre csobbannom a honi gyros-scena mocsarába, és bukófordulóval meg is fordultam a fenéken párszor, mégse kívántam eredetileg ezen a platformon a gyrosszal, mint olyannal foglalkozni. Ez, a mostani eset egy egyszeri kivétel.
- A blog tudottan és vállaltan Budapest-orientált. Noha tudnék mondani fővárosunkban is jó gyroszost (Üllői-Nagykörút sarok, nem a török, hanem a görög, amiben török az eladó), a vizsgált étel annyira király volt, hogy szinte zavarban voltam, amiért egészen Gárdonyig kellett hatolni egy ilyen élményért.

Ja, és: lesz fagyi is. Do it.

Ugyan a címben adtam meg ööö... címet (ezekre miért nincs másik szó? egyikre sem?), de inkább úgy mondom, hogy az objektum a régi 7-es út jobb oldalán, a Spar és a Penny után található egyből. Már ha kocsival érkezik az ember, és Pest felől. Egyébként ilyen esetben érdemes is a felsorolt üzletek valamelyikének parkolójában letenni a gépjárművet.
Ha gyalog közelítjük meg, akkor valszeg a víz felől jövünk, ebben az esetben a csónakkikötő utáni első vasúti átjárónál kell átmenni, és meg is fogjuk látni a sort.

Merthogy sor, az van. A hely láthatóan ismert, és népszerű (gondoltam is, hogy inkább egy lehúzós kritikát írok róla, hogy ne szabadítsak még oda egy csomó embert; de aztán leesett, hogy nem is olvassák a blogot egy csomóan).
Gárdonyi Gyroszos amúgy az egység neve, elképesztően fantáziadús. Mondjuk, nem valami széleskörű a névadás, tekintve, hogy forgalmaznak (mérsékelt sikerrel, és közepes minőségben) palacsintát, és lángost is.

Az igazi nagy etwas a gyros.
A személyzet nem ma kezdte, irtó gyorsak, összeszokottak, és nem hibáznak. Nem láttam tökölést, bizonytalankodást, bambulást. Persze illik profinak lenni olyankor, ha tudod, hogy az egész évi bevételedet kb hatvan nap alatt (inkább: hatvan délután alatt) kell megtermelned.

A hús nem száraz, nem nyers, nem zsíros, nem mócsingos, kellemesen pirult. Pitába is, tálba is adnak belőle bőséggel.
A pita friss, meleg, és finom, strapabíró, vagyis nem az a varrás mentén szétesős fajta.
A zöldségek frissek, és bőségesek: lilakáposzta, kígyóuborka, hagyma adja a gerincet. Emlékeim szerint a pitás verzióba kerül némi paradicsom is, a tálba (sajnos) biztosan nem.
A csípős szós elég sűrű, mégis eljut minden falathoz. Nem égetően csípős, de érezni, pont jó.
És elérkeztünk a legjobb részhez, itt konkrétan dobtam egy hátast (igazából természetesen semmi látványos dolgot nem csináltam).
Három(?)féle, választható szósz létezik: a megszokott fehér-fokhagymás(-spermás); egy tzazikis, amolyan joghurtos-uborkás; és a legeszelősebb menőség, a cur-(wait for it)(almost here)-rys!
Igen, azt mondtam: currys! Curry a színe, curry az illata, és curry az íze. Nem annyira, hogy a gyros-jelleget felüldominálja, de épp eléggé ahhoz, hogy oltári jó legyen.

Úgy vélem, az ilyen dolgok viszik előbbre az Emberiséget. Ott a gyros, mint egyetemes jóság. Ott a curry, amit szintén szeret tízből tíz ember. Mégis kellett egy korszakos zseni, aki a kettőt összerakta egy ételbe!
Őszintén le vagyok nyűgözve.

Az árak pesti mércével elfogadhatóak, a pitában gyros 850 ft, a tál pitával 1250, krumplival 1400, de kell a f...szomnak a krumpli, ha helyette telenyomják a tányért zöldséggel.

Na igen, a mennyiségek: az, hogy egy nőneműnek kijön a szeme a helyéről, szuszog és izzad, mire lenyom egy tálat, nem túl szokatlan. De az nem mindennapos, hogy én alig bírjak legyűrni egy adagot!

Miután hozzájutunk az ételhez, akkor még csúcsforgalomban sem lehetetlen feladat helyet találni a kajáldához tartozó kiülős részen, ahol hangulatos kő-és tömörfa asztalok várják a nagyérdeműt.
Van külön szemetes a műanyagnak, ez csak egy, a sok zárójeles pirospont mellett.

Hogy némi negatívumot is próbáljak találni:
Az étkezde egész sokáig nyitva áll, de a napernyővel árnyékolt asztalokat csak az autók lámpái, meg a szórványos közvilágítás világítják meg. A tálban legfölül van a húsréteg az öntetekkel, és alatta a zöldségek - ebben a sötétben totálisan lehetetlen meglátni, hogy éppen mit szúrunk a villánkra. És, sajnos olykor megesik, hogy a tányér egyik felére az uborka, a másikra meg a káposzta van ömlesztve, így, szerencsétlenebb esetben negyed óráig csak ezt, negyed óráig csak azt eszik az ember.

A másik, de ez az én ízlésem nyűgje, hogy hiányoltam kissé a paradicsomot. Nem is tájidegen, szezonja is van, szeretik is a népek, és mégis: a tálba sose raknak. Kár.

A gyroszos gyanúsan szoros szimbiózisban él egy rá merőlegesen található, "Kati" nevezetű fagyizóval. Az egész napos úszást-pancsizást megkoronázhatjuk egy gyrosszal, és a koronára rátehetjük a csúcsdíszt egy(-két-három) gombóc fagyival.
Ide is sor áll, mindig. A fagyizó szintén Velencei-tó-szerte híres. És okkal. Az eddig kipróbált fagyik gazdagok, tejesek, nem jégkásásak, nem szétfolyósak, nem túlédesítettek, megtalálhatók a klasszikus alapízek (a puncsfagyinak bármikor nemzenék gyermekeket, annyira jó) és minden nap változó bohémebb verziók is.
Árban pesti, adagra vidéki (jó, nagy, tömör gombócok).

Menjetek Gárdonyba. Egyetek gyrostálat pitával, és currys szósszal. Meg puncsfagyit. Egyszer élünk.

10/10

Facebook-csoport